Skip to content

Ferxtreme

nem hivatalos oldal

Menu
  • Kezdőlap
  • Kapcsolat
Menu

A repülő autó már valóság?

Posted on 2014. február 13. csütörtök
A repülő autó
A repülő autó

Néhány évvel ezelőtt még csak fantáziáltunk a repülő autókról, mára azonban az álom valósággá vált, s már csak szabadalmak és engedélyek kérdése, hogy mikor és hol ülünk majd egy ilyen járműcsodába. Kétségtelen tény, hogy a repülés mindig is vonzotta az embereket. Már a kezdetekben is legendák születtek, amelyek az ember repülési szándékát és vágyát bújtatták mesés formákba, ugyanakkor napjainkban a repülés már egy teljesen megszokott tevékenység. A tudományos kutatások olyan szintre emelték ezt a tevékenységet, amely minden igényt tökéletesen kielégít, vagy mégsem? Nem kérdéses, hogy bármikor beülhetünk egy sugárhajtású utasszállító repülőbe, s élvezhetjük a repülés adta örömöt, vagy épp félhetünk a magasságtól. Azonban ez nem ad olyan közvetlen élményt, mintha mi vezetnénk az adott gépet. Persze erre is születtek a hétköznapi emberek számára hatékony megoldások. Ma már néhány komolyabb egészségügyi vizsgálat no és persze hosszas tanulás után egyedül is repülhetünk kisebb gépekkel, a siklórepülőktől kezdve, egészen a motoros nagy gépekig. Ugyanakkor még ez sem mondható hétköznapi jelenségnek, így az általános repülés iránti vágy kielégítetlen marad. Ezzel ellentétben a repülni is képes személyautók vonzó alternatívát jelentenek. A kutatók szerint a jövőben, kisebb távolságokra ilyen járművekkel utazunk majd. Ez valóban lehetséges is, viszont a technikai és biztonsági feltételeket még meg kell teremteni ahhoz, hogy az álomból valóban valóság váljon! Mostanában tehát még nem ülünk repülő autóba, de ami késik, az nem múlik!

Kategóriák

  • Biztosítás
  • Egészség
  • Hotel
  • Játék-Szórakozás
  • Kutatás-Fejlesztés
  • Lakberendezés
  • Nincs kategorizálva
  • Szépségápolás
  • Szolgáltatás
  • Utazás
  • Vásárlás
  • Web
  • Webáruház-Vásárlás

Archívum

  • 2026. május
  • 2026. február
  • 2025. december
  • 2025. október
  • 2025. május
  • 2025. március
  • 2025. február
  • 2025. január
  • 2024. november
  • 2024. szeptember
  • 2024. augusztus
  • 2024. július
  • 2024. június
  • 2024. április
  • 2024. március
  • 2024. február
  • 2023. december
  • 2023. november
  • 2023. szeptember
  • 2022. augusztus
  • 2021. március
  • 2021. február
  • 2021. január
  • 2020. december
  • 2020. november
  • 2020. október
  • 2020. szeptember
  • 2020. augusztus
  • 2020. június
  • 2020. május
  • 2020. április
  • 2019. szeptember
  • 2019. augusztus
  • 2019. június
  • 2019. május
  • 2019. április
  • 2019. március
  • 2019. február
  • 2019. január
  • 2018. december
  • 2018. november
  • 2018. szeptember
  • 2018. augusztus
  • 2018. május
  • 2018. április
  • 2018. március
  • 2018. február
  • 2018. január
  • 2017. december
  • 2017. november
  • 2017. október
  • 2017. szeptember
  • 2017. augusztus
  • 2017. július
  • 2017. június
  • 2017. május
  • 2017. április
  • 2017. március
  • 2017. február
  • 2017. január
  • 2016. december
  • 2016. november
  • 2016. október
  • 2016. szeptember
  • 2016. augusztus
  • 2016. július
  • 2016. június
  • 2016. május
  • 2016. április
  • 2016. március
  • 2016. február
  • 2016. január
  • 2015. november
  • 2015. október
  • 2015. szeptember
  • 2015. augusztus
  • 2015. július
  • 2015. június
  • 2015. május
  • 2015. április
  • 2015. március
  • 2015. február
  • 2015. január
  • 2014. december
  • 2014. november
  • 2014. október
  • 2014. szeptember
  • 2014. augusztus
  • 2014. július
  • 2014. június
  • 2014. május
  • 2014. április
  • 2014. március
  • 2014. február
  • 2014. január
  • 2013. december
  • 2013. november
  • 2013. október
  • 2013. szeptember
  • 2013. augusztus
  • 2013. július
  • 2013. június
  • 2013. május
  • 2013. április
  • 2013. március
  • 2013. február
  • 2013. január
  • 2012. december
  • 2012. november
  • 2012. október
  • 2012. szeptember
  • 2012. augusztus
©2026 Ferxtreme | Design: Newspaperly WordPress Theme

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

Elfogadom